Ennek az évnek a homlokára - nagy betűkkel, messziről olvashatóan - ez volt írva: RECESSZIÓ. Régóta jól működő rendezvények, fesztiválok zárták be kapuikat, vagy bizonytalan időre felfüggesztették munkájukat. Noteszünk tele volt satírozással. Előre lekötött koncertek sorát mondták vissza, sűrű bocsánatkérések közepette. Jelszó: "Bocs, majd jövőre!". Tudunk olyanokról, amelyek a ami napig téli álmot alszanak, még júliusban is. ÉBRESZTŐ!
Azért a későbbiekben várt ránk 1-2 gyönyörű élmény és meglepetés, de tartok tőle, hogy ez a fejezet lesz a többi közt a legrövidebb.
Legádázabb ellenségemnek - ha egyáltalán lenne- sem kívánom ezt a január-februárt.
Szerencsére nem volt dátumütközésünk, így gond nélkül prezentáltunk 3 "Hegedűs" előadást, majd az Operaházban léptünk fel egy gálaműsor keretében. Ezt rögzítette az MTV. Később jól megnéztük magunkat. Hát ennyi.
A február annyival volt erősebb, hogy 4 "Hegedűst" játszottunk és egy pompás teltházas koncertet a Millenáris Park színháztermében.
Március a "Purim" hava lett. A balettet kétszer Győrben, majd a fővárosi Thália Színházban és Nagykanizsán adtuk elő. Ezt 4 „Hegedűs” követte, ami azt jelentette, hogy színházi jelenléteink elfogadhatóvá tették a hónapot.
Április legizgalmasabb másfél órája az volt, mikor egy dunántúli város főterén, orkánszerű szélben és zivatarban áramütés nélkül fejeztük be a koncertet. Kísértett a Margit-szigeti özönvíz. A Kárpát-medencében ilyentájt fesztivált rendezni szabadtéren talán kicsit merésznek tűnik, de végül mindenki boldog volt.
Május idusán a Győri Balettel Németországba utaztunk. (die ehemalige DDR) Erfurtban adtuk elő a Purimot. Nagyon szép táncszínházuk van. Nagy siker volt. A városra pedig nem lehet ráismerni. A Wartburg-szürke házak új színt kaptak, talán hogy passzoljanak az előttük parkoló új autókhoz. Ezzel a kirándulásunkkal visszanyertük pangó energiáinkat, mert a szekér visszaállt a megszokott kerékvágásba. Balettes barátainktól el se kellett volna búcsúznunk, mert egy szegedi dögös koncert után leköltöztünk Győrbe. Új műfaj született! a történet ennyi: a Budapest Klezmer Band két sikeres koprodukciója már közismert. A Liszt Ferenc Kamarazenekarral előadott Klezmer Szvit a zeneakadémiai bemutató óta is nagy siker. A Győri Balettel a Purimot pedig hangosan ünnepelte New York, London, Róma, Helsinki, Stockholm, Malmö, német és holland városok közönsége. Fegya a Klezmer Szvit 4 tétele mellé írt még jó néhányat, így kerülhetett a három együttes egy színpadra. Intenzív próbák után május 23-án bemutatásra került a Klezmer Táncszvit. A koreográfiát három elismert szakember fémjelezte: Bozsik Yvette, Román Sándor és William Fomin. Művészettörténeti pillanatok voltak, a fogadtatás pedig leírhatatlan. A következő előadások is zsúfolt házakkal mentek, olyan nagy volt az érdeklődés.
Azért az is jó, ha az embernek nincs sok ideje eufórikus hangulatban pancsikolni, mert dolog van. Kisvártatva az ország túlsó felébe, Tokajba szólt a meghívónk. A város szélén, a sziklás nagy katlanban 3-4 zenekarral minifesztivált rendeztek. Volna! Mikor megérkeztünk és kiszálltunk a buszból, már szinte teljesen kész színpad várt minket. Minden a helyén, fény- és hangtechnika. Már a hangszertokokat kezdtük nyitogatni, mikor a közeli bokorból kiszólt Murphy: "Fogadjunk, hogy nem lesz itt semmi, nemhogy fesztivál". Egy percen belül olyan felhőszakadás zúdult ránk, amilyen még az Amazonas völgyében is felháborodást váltana ki. Menekülés közben elhíresült, hogy a közeli iskola tornatermébe költözik a rendezvény. Oda belépve arra gondoltunk, talán jobb lenne egyet lábtengózni. De a technikusok - még a mobil lelátót is beleértve - belátható időn belül elkészültek, úgyhogy nagyon jó buli kerekedett a dologból. Azt, hogy nem szólalhattunk meg sok ezer wattal abban a nagy katlanban, azt nem bocsátjuk meg.
Győr és Pécs után a FÉSZEK klubban koncerteztünk. Ez már a tavaszi szezonzáró alkalmával rendszeres, miután a klub ad otthont próbáinknak.
Június végén dolgos hétköznapok következtek. Az egri színház igazgatója - Csizmadia Tibor - még tavasszal állt elő az ötlettel, miszerint nagyon szeretné megnyerni a BKB-t a nyári Agria Játékok egyik zenés bemutatójához. Nem fogja elhinni a kedves olvasó, hogy mire készültek. A darab címe ez volt: "Hegedűs a háztetőn". Természetesen a válaszunk igen volt, így bő két hétre beköltöztünk a város egyik kedves panziójába. Majd 200 Madách színházi előadás után nem tűnt nehéznek beilleszkedni a kedves egri társulat munkájába. Béres Attila rendezett, régi barátunk Silló István dirigált és a főszerepben Molnár Piroska és Haumann Péter volt látható. Kell ennél több? Ugye nem.
Harmadik nap esti próbájáról el kellett kéredzkednünk, mert Szentendrére szólt a meghívásunk. a TV-s személyiségként ismert Endrei Judit - igaz lokálpatriótaként - találta ki és felügyeli a pár éve működő nyáresti rendezvénysorozatot. A skanzen amfiteátrumszerű nézőtere és színpada telitalálat. Egy valóban kellemes estét töltöttünk ott, érzésem szerint a nagyszámú közönség is.
Elégedetten tértünk vissza Egerbe, ahol még négy próbanap várt ránk. Ezek után egy félig ázott főpróba után július 5-én nagy sikerrel lezajlott a premier. Ezt még hét előadás követte. A csodálatos Líceum udvara minden este zsúfolásig megtelt. Így nem volt váratlan, hogy aláírt előszerződéssel - a jövő nyárra - tértünk haza.
Tréfából úgy szoktuk értelmezni a fellépéseket, mintha egy csata lenne, amit 99 százalékban mi szoktunk megnyerni. Ebben az értelemben elesett Eger is (de nem ám a janicsároktól).
Nem lett igaz a régi mondás: "gyenge kezdés után erős visszaesés". A kemény tél után teljesen rendbe mentek a dolgaink. Ezt példázza az egri sikereket követő koncert is.
A helyszín - ha lehetek szubjektív, nekem mindenek között a legkedvesebb. Ez pedig a Vajdahunydvár. A híd utáni beugró - a színpad plusz nézőtér - akusztikája, az öreg, árnyas fák, a júliusi szellő illata együtt leírhatatlan egy előadónak. És az a temérdek ember. Amerre nézett az ember, mindenhol ültek, álltak. Arányosan sok külföldi is. Németek, olaszok, japánok és természetesen hollandok. A kerengő és a jáki kápolna lépcsői - akárcsak tavaly - pótszékké avanzsáltak, még az Anonymus szobor ölében is ültek. Ha valaki azt találná mondani, hogy bármikor lazsáltunk egy koncerten az hazudik és százszor le kell írnia a kockás füzetbe, hogy nem igaz. Itt viszont a megszokotthoz képest is megtáltosodik a BKB. Az ilyen estéket nem lehet elfelejteni.
Szép rendben jött a sorban a keszthelyi színház, az óbudai főtér, a Hilton Dominikánus udvara. Ennek is egyéni feelingje van. (Jövőre is jövünk!) Ezután belecsöppentünk három számmal a Luxor-showba. Fegya és Bence még lottószámokat is húztak. Na ennek én annyira nem örültem, mert még egy kettesem se volt. Gyakorlatilag az utolsó nyertes szám kihúzása után már szabadságon voltunk. A megérdemelten. Hurrá, nyaralunk! Nyaraltunk.
A két hetet követő nap drámai szokott lenni, nekünk mégsem volt az. Megmondom, miért. Napbarnítottan, pihenten, újult erővel készültünk közös koncertre a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. A Vajdahunyadvárba! Eggyel sem voltak kevesebben, mint júliusban. Sőt. Úgy rémlik, hogy Anonymus ölében ketten ültek. A műsor a szokásos volt: első rész a miénk, szünet után Klezmer szvit közösen. Nem részletezem mi történt az est folyamán. Igazi örömzene 2 részben. Ha valaki nem hiszi, kérdezzen meg valakit, aki ott volt. És ha az illető nem pozitív választ ad, már fogja is a kockás füzetet.
A következő jelenésünk Szombathelyen volt egy kellemesen fülledt szombat éjjel. A Savaria napok - illetve éjszakák - keretében léptünk fel, a város főterén. Egymást érték a produkciók, így helyünk, időnk, de - őszintén - kedvünk sem volt átöltözni. Ahogy a buszból kiszálltunk, - ujjatlan trikóban, shortban, tornacipőben - nekiugrottunk szerény kis programunknak. Hát még ilyen jó bulit! Mintha egy fövenyes strandon lettünk volna. Ezek boldog órák mindenkinek.
Megint valami új. Ha már lehúzták a rolót, legalább nyissanak mások. Ez történt Pusztazámoron. Hangulatos kastély, óriási park, kis tó és zenei napok. Nagyon rendben van. Sok pénzt és sikeres szezonokat kívánunk.
És következett a szeptemberi megmérettetés. Budapesten is bemutatkozott a Klezmer táncszvit. Három estén át a Fővárosi Operett Színházban. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy megismétlődött a győri hangulat és siker.
A Magyar Tudományos Akadémia várbeli épületének udvarán kellett volna játszanunk. Természetesen a szél befújt minket a nagyterembe, közönséggel együtt. Nem baj. Így is jó lehetett, mert - később szó lesz róla - két új meghívást kaptunk, de már a Roosevelt térre.
Október elején ismét szívesen látogattunk el a Millenáris Park színháztermébe. Érdekes a mozgatható csővázas nézőtér teljesen egyéni hangulatot kölcsönöz. Egyfajta feszültségoldó képessége van mindkét oldalon. Egy klasszikus - plüss vagy bársonyüléses - színházteremben sokkal inkább "viselkednek" az emberek. Mindkét oldalon. Nagyon jó érzés, ha a rég nem látott közönség hasonló szeretettel fogad, mint amilyennel előzőleg elengedett.
Ez történt Zalaegerszegen is.
Viszont 2 nappal később fehér foltot találtunk a térképünkön. Hogy-hogy nem, még soha nem játszottunk Újpesten. Ideje volt ennek véget vetni. Az Ady Endre Művelődési Ház bűbájos igazgatónője - kávék és üdítők özönében - megnyugtatott minket: nincs mitől tartanunk, elővételben minden jegy elkelt. A nézőtérre kitekintve jóval többen is voltak a vártnál. Dugig volt a terem. Rubens nem festett olyan kövér májat, mint amilyenre a miénk hízott. Hogy mi lett a forró hangulatú este vége? Sorokon belül visszatérünk rá.
Még októberben nagy Nemzetközi Harmonika Fesztivál (nem tangó) és Verseny zajlott Budapesten. Ennek záró és díjkiosztó gáláját a Pesti Vigadóban rendezték. Nagyon helyes és megtisztelő módon a mi Ancsánk is meghívást kapott, mint díszvendég. Hát persze, hogy elkísértük. Olyan számokkal, ahol leginkább domborul a "kebelzongora". Nagy sikere volt.
Nos, letelt a pár sor. Nagyon ritka egy ilyen kulturális intézmény, de még egy zenekar életében is. Hipp-hopp ismét Újpesten voltunk, mivel ez a meghívás konkrétan a forró estén született. Megint nem csalódott senki. Drága igazgatónőnk váltig szabadkozott: még ez évben szeretne egy harmadik koncertet is, de hát nekik is van naptáruk, meg költségvetésük. Egyem meg. Hát nem villámgyorsan töröltük a fehér foltot a térképünkről?
Általában egy produkció - anyagilag és műszakilag - akkor kifizetődő, ha egy helyen, egy időszakban többször is műsorra kerülhet. így utólag már nem is érdekes, miért csak egy Purimot játszottunk az Operettszínházban? De ha már így alakult, másnap gond nélkül leutazhattunk Bajára. Koncert után nem nyitottunk vitát, hogy mi volt az erősebb: ami második részünk vagy az ő halászlevük. Sportszerűen kiegyeztünk egy döntetlenben, és lángoló nyelvvel hazatértünk.
Megint Eger következett. Valószínű, a nyári sikerek jutalmául egy estére miénk lett a Gárdonyi Géza Színház. A teremben pillanatokon belül júliusira forrott a hangulat, de az igazán szép az volt, amikor azok a kollégák ugrottak a nyakunkba, akikkel együtt küzdöttünk a nyári bemutató sikeréért.
Két nappal később ismét a Pesti Vigadóban léptünk fel, egy protokoll-rendezvény keretében. Ilyenkor már a hely szelleme is segít. Széksorok helyett nagy kerek asztalok, jegyszedő-nénik helyett pincérek. Három hete itt még a harmonika volt a főszereplő, most a bélszín meg a pezsgő. Ilyen is van, lépjünk tovább.
Ezen a hétvégén még a kis Kálvária téri Városi Színházba is ellátogattunk.
Bizony lázasan készülődtünk, irány London. Már hetek óta folyt a Magyar Magic rendezvénysorozat szerte Angliában. Két vonalon is meghívottak voltunk: 1. koncert, 2. Purim. Majdnem meglett a harmadik is. Tudniillik a három együttes (Győri Balett, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Budapest Klezmer Band) egy időben, egy kupacban ott volt, de sajnos a Táncszvit technikai okokból nem jöhetett ott létre. Kár érte, de legalább egy jót söröztünk együtt a szálloda bárjában. Ez is ritkán történik meg, különösen Londonban.
Szóval első feladatunk nagyon izgalmasnak ígérkezett. A koncert helyszíne a Union Chapel volt. Ez első olvasatban talán nem mond sokat, de szakemberek szerint a város 10 legrangosabb helyszínei között szerepel. Magára valamit adó muzsikus, együttes legalább egyszer megpróbál itt fellépni. Ragyogó akusztikája révén számtalan Live-CD készült falai között. Nem füllentek. Zsúfolt programját én is az interneten olvastam, és büszkén a 2003. november 29-e dátum alatt a mi nevünket is. Az épület egy ma is működő baptista templom. Kívül-belül egyszerűségében fenséges. A nagy, tágas gyülekezeti és egyben koncertterem nyolcszögletű, sok-sokszáz nézőnek nyújt helyet. Fél nyolcra voltunk hirdetve. Kikukucskáltunk egy hátsó lengőajtón és kb. 19 óra 24 perckor elszórva legalább 17-en ültek a tátongó padsorokban. Puff, ez gáz. Látva ideges, nyárfaszerű remegésünket egy helyi szimpatikus technikus elmesélte: ide még ember nem érkezett pontosan. Valahogy nem vált szokássá. Azok ott bent tizenheten valószínűleg külföldiek, vagy siet az órájuk.
És igaz lett, az elkövetkező fél órában lávaszerűen kezdett ömleni a tömeg, meg sem állva a karzat utolsó állóhelyéig. Leírhatatlan lett a hangulat. A második rész felétől a hátsó sorok mögött spontán tánc kezdődött, de csak kis lépéses koreográfia szerint, mert mozgásterük nem nagyon volt. Egyszóval sikerült kiforgatni a termet a nyolc sarkából. Csodálatos volt. szintén az interneten volt olvasható egy angol kritikus tollából: " hogy ez az együttes még csak most volt először a szigetországban, nem is értem". Mi sem.
De jött a másnap. Sűrű, de emberséges programunk szerint vasárnap kétszer kellett előadnunk a Purimot. A helyszín megint tiszteletet parancsoló: a Queen Elizabeth Hall! Délután bejáró próba, hangpróba, zabszem próba, mehet. Hibátlan előadások voltak. Mindkettő után állva tapsolt az egész nézőtér. A gratulációnál ilyenkor szokták megtoldani azzal, hogy " ez itt nem nagyon szokás". Ezúton is köszönjük. Az előző estieknek is. Az előcsarnokban erősen megnőtt a Purim CD-k ázsiója, pedig ott sok minden volt kapható. Szokták volt mondani, hogy minden csoda 3 napig tart, így a negyedik nap délben hazarepültünk. Nagy sikerrel gazdagodva szálltunk le Ferihegyen.
A sors úgy látszik ráérzett, hogy jó passzban vagyunk. Alig hogy eltelt három nap és újból úton voltunk. Ezúttal Németországba. Wuppertalban és Düsseldorfban koncerteztünk. Szinte lemásolódott az előző hétvége, csak talán kisebb léptékben. De nagyon jó volt
Mint ahogy azután Százhalombattán is, ami Ancsa szűkebb pátriája. Ott lakik a Duna partján. Nem véletlen, hogy bemutatáskor hatalmas üdvrivalgás fogadta. Természetesen nem csak a lakóhelye miatt. A városi televízió végig követte az eseményeket.
Karácsony és szilveszter között még nagy jópofaságban volt részünk. Először Sárváron, majd Bükkfürdőn adtunk egy-egy koncertet. Viszont passzív időnkben ugyanolyan ellátásban részesültünk, mintha szállóvendégek lennénk. Kérem, ez csúcs volt. Pancsi, szauna, masszázs és nem étkezések voltak, hanem lakomák.
És megint eltelt egy év. Kemény fagyok, de sikeres szüret után egy gazda sem mondja, hogy savanyú a szőlő, ezzel végül így lehettünk mi is. Boldog Új Évet!