A klezmerről azt tudtuk, zsidó zene, pedig régen a zenészt jelentette, sőt, egykor szinte szitokszó volt. A Zsidó Nyári Fesztivál előtt Bob Cohen okosított ki minket.

Sokan azt hiszik, a klezmer világzene, de nem az. A műfaj nagyon sokat változott. Létezik egy amerikai mondás: A zenei műfajok között a klezmer egy repedt sarkú …, aki valaha törékeny, szűzies volt, de ma bármire kapható 20 dollárért. Számomra a klezmer nem csak melódia, hanem zenei kifejezés, díszítés, tempó és ritmusváltás, feldolgozás. Csak akkor működik, ha egy belső jiddis esztétika van mögötte, amit követni kell.

A klezmert jiddis nyelven arra a zenészre használták, aki régi típusú zsidó tánczenét játszott a lakodalmakon. Ha valaki klezmer családba született, ő maga is az lett, így jöttek létre a hatalmas klezmer-dinasztiák. De ez nem mindig volt vidám dolog, mert a klezmereket általában lenézte a zsidó társadalom, bár a szolgáltatásaik miatt valamennyire kénytelenek voltak elfogadni őket. Ennek megfelelően a harmincas években a klezmer New Yorkban szitokszó volt. Abban az értelemben használták, hogy nem vagy zenész, csak klezmer. Moldvában ma sem menő klezmernek lenni. Sokan csak akkor vállalják fel zenetudásukat, ha igazi klezmer-dinasztiából származnak. Hobbiból zenélni ciki, a család sokszor nem is engedi az öregeknek, hogy zenéljenek. Az érvek között sokszor elhangzik, hogy: "Hova gondolsz? Nem vagyunk mi klezmerek!" ez nagyon nehezíti a zenei gyűjtést, mert az idősebb korosztály ragaszkodik ezekhez a társadalmi szabályokhoz, viszont ők ismerik igazán a régi zenéket.

A 70-es években, amikor a jiddis mozgalom és vele az irodalom, a művészetek is erősödni kezdtek. A klezmer szó divatos lett, és általános értelemben vett zsidó kultúrára kezdték használni.

" A klezmer zene nyelve a jiddis, de a hagyományos zenekarokban nincsen ének. A hangulat hevében persze előfordul, hogy a közönség énekkel kíséri a zenekart, ahogyan a cigányzenészek mellett is lehet nótázgatni. A színházi, vagy a haszid zene általában énekelt darabokból, népdalokból áll. Ezeket a vallásos témájú dalokat jiddis nyelven éneklik.
Ma a klezmer már a popzenébe is beszivárgott, MC Socalled (Josh Dolgin),  kanadai zenész például a funkkal mixeli a klezmert."

Az igazi klezmer Romániában, Moldvában alakult ki a török hódítás ideje alatt. Akkoriban vegyes zsidó- és cigányzenekarok mentek Isztambulba zenélni. Ott ugyanis a polgári réteg klasszikus török zenét akart hallgatni, de a muzulmán vallásúak nem játszhattak nekik. Vendégzenészekre volt szükség, akik aztán hazahozták a török hatást - így ez a fajta zene bejött Európába. Csak mellékesen jegyzem meg, ha valaki megfigyeli a török popzenét, észreveheti, hogy annak a mai napig a klasszikus török zene az alapja. A zsidó zenére nagy hatással volt a zsidó felvilágosodás, amikor a zárt társadalom életében is megjelent a világi élet, vele az irodalom és a kevésbé vallásos szemlélet. Ennek megfelelően az ortodox táncokat felváltották a páros táncok, a néptáncba bekerültek a városi táncok egyes elemei, ez hatott a korai klezmer zenére is.

Az I. világháború után sok lengyel, ukrán és moldvai zsidó emigrált Amerikába, ahol együtt zenéltek. De ez már nem a régi klezmer zene volt, mert a különböző nemzetiségű zenészek is hatottak egymásra, és a klasszikus zene hatása is érte őket a zeneiskolákban. Így alakult ki 1935-re a New York-i klezmer stílus. A 20-as, 30-as években körülbelül nyolcezer klasszikus klezmer élt Amerikában, az akkoriban készült gramofonlemezeken sok lengyel származású zenész munkája hallható. Közben a II. világháború miatt az ötvenes években Európában semmilyen zsidó zene nem volt. Azok a zsidók, akik Amerikában telepedtek le, nehezen tudtak beilleszkedni az új társadalomba. Hogy könnyebben menjen, lemondtak ősi nyelvükről, szokásaikról, hagyományaikról. A kevés zenész miatt a hatvanas évek Amerikájában alig volt klezmer zene a lakodalmakban: esetleg két-három dalt játszottak el az öregek kedvéért. A 70-es években azonban jött a revival, az újjászületés.

Az is kellett hozzá. A zsidó fiatalok úgy érezték, gondozni kell a közös nyelvet, elő kell ásni a hagyományokat ahhoz, hogy megtalálják helyüket a világban. Felélesztették a jiddis nyelvet, amelyet az izraeli és a New York-i zsidók is egyaránt sajátjuknak éreztek. Így sok közösségben a jiddis lett a család nyelve, a héber az iskoláé, az angol pedig a hivataloké. Akik ilyen családban nőttek fel, gyengén beszéltek angolul, ezért inkább a többi zsidó társaságát keresték.

A Budapest Klezmer Band dallamaikkal és ritmusaikkal rést kellett üssenek a közöny falán, mely a jelent a múlttól, a feledést az emlékektől, és mondjuk ki: a magyar kultúrát a zsidó kultúrától elválasztja. Mert e kultúrák a modernitásban gyakran egymásba hajlottak, áthatották egymást. Hittünk benne, hogy a falak átjárhatók, és a Budapest Klezmer Band sikere a példa rá, hogy nem tévedtünk. Cfát és Montreal, London és Róma, New York és Jeruzsálem éppúgy színhelye és tanúja volt Jávori Ferenc (Fegya) és zenésztársai „áttörésének”, mint Amszterdam, Koppenhága, Berlin és Moszkva.

Ami arra is bizonyság, hogy a világban, minden ellenkező tendenciával szemben, van kíváncsiság és van megértés. A kultúra keskeny lengőhídja népek és hagyományok között oda-vissza átjárható.

A Budapest Klezmer Band a jiddis kultúrát s a kelet-európai hangszeres zsidó népzene világát emelte vissza a kortárs zenébe. Mi több, volt bátorságuk, hogy hasonlóképpen más, sikeres klezmer zenekarokhoz, hozzátegyék e hagyományhoz mindazt a modern zenéből, ami színesíti, korszerűvé és izgalmassá teszi a mai fül számára. Fegya nem csupán dalokat írt, hanem Klezmer szvitjével, Purimjával saját műfajuk és a klasszikus zene határán is átléptek, sőt Menyasszonytáncával műfajt is teremtettek: a klezmer-musicalét.

Közel egy évszázada, Franz Kafka, barátja, Jichok Lőwy jiddis színész előadóestje bevezetőjében az asszimilálódott, német ajkú prágai zsidóságot igyekezett meggyőzni, hogy ne zárkózzanak el a jiddis – ahogy akkoriban némiképp lekicsinylően nevezték –: a „zsargon” nyelvétől és kultúrájától. „Legyenek nyugodtak – mondta – Önök rögvest a zsargon kellős közepén lesznek, mert ha egyszer megérintette Önöket a zsargon – és a zsargon az minden: szó, haszid dallam (…) – akkor elfelejtik korábbi tartózkodásukat.”
Az eltelt száz év alatt, mindannak következtében, ami ez alatt az évszázad alatt történt, a jiddis még távolabb került tőlünk. Ezért hirdetett így egy jiddis nyelvet oktató ifjú hölgy a kilencvenes évek elejének Budapestjén: „Félholt nyelv, élő tanárnő”.

Pályakezdő íróként, abban az időben kapaszkodókat kerestem, hogyan szőhetem össze tapasztalataimat, vonzalmaimat a zsidó kultúrával. Némi pátosztól nem mentesen, így fogalmaztam akkoriban: „Hallgassák meg egyszer a klarinétot és a hegedűt, a fájdalom és a csúfolódás, a gyász és a fékezhetetlen öröm »lebegő ritmusát«, az ugrásszerű készenlétet, a várakozó kontemplációt, majd ahogy e kettő egy tempó- és hangváltással egymásba hajlik, időtlen kifejezőerővé lesz, s akkor nevezzük klezmer-irodalomnak azt, ami az írott szó erejével mindezt kifejezheti.”

Hozott-e fordulatot az irodalomban a zsidó kultúra újjáéledése, melynek a Budapest Klezmer Band tagadhatatlan részese? Mi tagadás, e kérdésre igen mértéktartóan válaszolnék. De hogy a zenekedvelők perspektíváját kitágította, s hogy a zene nyelvével közelebb hozta a zsidóságot mindazokhoz, akiknek van fülük meghallani a dallamok mögött az embert is, abban biztos vagyok.

Hölgyeim és Uraim, önök közül bizonyára sokan ismerik a következő két kis haszid történetet.

Valahányszor a Báál Sém Tov látta, hogy szerencsétlenség fenyegeti a zsidó népet, visszavonult egy bizonyos helyre az erdőbe, tüzet gyújtott, elmondott egy bizonyos imát, s a veszély elhárult. Teltek-múltak az évek, amikor tanítványa került abba a helyzetbe, hogy népéért fohászkodjon. Elment ugyanarra a helyre, és bár nem tudta, hogyan kell tüzet csiholni, az imát el tudta mondani – s a csoda ismét megtörtént. Újabb évek elteltével, egy másik tanítvány akart népe boldogulásáért imádkozni. Kiment az erdőbe, és bár se tüzet csiholni nem tudott, se az ima szövegére nem emlékezett, de megtalálta a helyet, és ez elegendő volt: megint csoda történt. Amikor nemzedékekkel később újra veszedelem fenyegetett, egy fiatalemberen volt a sor, hogy elhárítsa a bajt. Kétségbeesés fogta el, mert nem tudott se tüzet csiholni, se az imádság szövegét nem ismerte, sőt a helyet sem az erdőben. Nem tudott mást, csak ezt a történetet elmesélni, remélve, hogy elegendő lesz. És úgy lett.

A másik legenda szerint az egyszerű zsidó, aki csupán a héber ábécét ismerte, szükségében így fohászkodott: „Teremtőm, én nem tudok olvasni, nem tudok már imádkozni sem, de az alefbészre még emlékszem. Elmondom hát azt, Te rakd össze a betűkből a fohászt!”

Sokan ma már a héber betűket sem ismerik, e történeteket sem, csak ama számos dalt, régi és új zsidó dallamot, melyeket a Budapest Klezmer Band egykori tagjai: Bíró Eszter, Bob Cohen, Fenyő Katalin, Herboly László, Horváth Ernő, Illényi Katica, Temple Richárd, Zoltán György és Zoltán Pál megelevenítettek, s az alapító Jávori Ferenc és az együttes mostani tagjai: Gazda Bence, Kiss Gábor, Kohán István, Nagy Anna, Tamás Gábor, Végh Balázs és Dán Péter hangmérnök ma is megelevenítenek, Binder Ági és Horovitz Péter áldozatos közreműködésével, zsidók és nem-zsidók közös örömére. De amíg ezeket a dallamokat énekeljük, dúdoljuk, s így közel engedjük magunkhoz, addig mi is közelebb kerülhetünk a kultúrához, melyből e dallamok származnak.

Köszöntöm hát a Szombat folyóirat nevében a húsz éves Budapest Klezmer Band muzsikusait. Éljenek és zenéljenek mindannyiunk örömére, bis hundert und zwanzig!

Írta:  Szántó T. Gábor - 2010-12-15

https://www.szombat.org/politika/4108-budapest-klezmer-band-bis-hundert-und-zwanzig

kép 2010-ben készült ...