Hegedűs a háztetőn - musical

A produkció létrejötte tulajdonképpen Kerényi Imre nevéhez fűződik, aki 1996 őszén vitte színpadra a darabot, de nem a hagyományos módon. A gyakorlattal ellentétben - színészek a színpadon, szimfonikus zenekar a zenekari árokban -, hanem a színészeken kívül a zenekar is fent van a színpadon, részt vesznek a színpadi mozgásban, játékban, mintegy "belerendezve" a színpadi látványba. Azonnal reagálnak az eseményekre, főleg a Hegedűs, aki Tevje lelke, aki a színészi játékot kiegészíti a zene nyelvével. Ezzel különösen bensőséges hangulat alakult ki, ahogy a kis falvak életének is szerves része volt egy-egy klezmer zenekar.

 Chagall, a világhírű festőművész álmodta meg a szakállas hegedűs figuráját, aki egy kis falu házai fölé emelkedve muzsikálja el közössége álmait, szenvedéseit, megaláztatásait és teremt átjárást ég és föld között. A világhírű Brodway-musical nagy erővel szól a kisebbségi lét terheiről, a hagyományok erejéről, önironikus  lírával fogalmazza meg  az esendőségeket. Szerettetel szól az emberről, huncutul a „ha én gazdag lennék „ állapotról, méltósággal a tejes kisemmizéséről, a hontalanságról. Ám derű, az élet végtelen szeretete árad a történetből és a slágerré vált dallamokból, melyeket a nemzetközi hírű Budapest Klezmer Band játszik élőben, a játék szerves részeseként.

A fellépés a Veszprémi Pannon Várszínház  társulatával történik , valamint a Budapest Klezmer Band élő zenei részvételével.

Főszerepben: Gazdag Tibor (a társulat tagja)

A Hegedűs:  Gazda Bence (Budapest Klezmer Band)

Közreműködik: a Budapest Klezmer Band zenekara

Zenei vezető: Jávori Ferenc Fegya

www.youtube.com/watch?v=TgFhXk-D_Vs

 

                             

Bővebben:

www.pannonvarszinhaz.hu

 

Képgaléria: Hegedűs a háztetőn - musical

Hegedűs a háztetőn a Kongresszusi Központban (2015. OKTÓBER 25.)


INTERJÚ JÁVORI FERENCCEL, FEGYÁVAL , GAZDA BENCÉVEL. MEGSZÓLALNAK A VESZPRÉMI  PANNON VÁRSZÍNHÁZ SZÍNMŰVÉSZEI  ÉS BETEKINTHETÜNK A DARABBA..

.www.youtube.com/watch?time_continue=5&v=HrwBSlojTWw