- A Menyasszonytánc bekerült az elmúlt öt évben legtöbb nézőt vonzó darabok tízes listájába, egyedüliként a magyar művek közül. A Budapesti Operettszínház négy éve futó produkciójában játszik is a Budapest Klezmer Band. 

........

A Gettó már látható volt Magyarországon a Madách Színházban, de ön most új zenéket írt hozzá.

- Tizennégy új zenei betétszámot írtam. Illetve ezek nem is csak betétszámok, a zene fontos dramaturgiai szerepet is játszik. Ez azonban most egy szám kivételével, nem klezmer. Van egy nagyjelenet, amikor körülbelül ötvenen vannak a színpadon, és hórát táncolnak, ekkor szól a klezmer.

A teljes cikk itt olvasható: nepszava.hu/cikk/358521-a-holokauszt-nem-leragott-csont---interju-javori-ferenccel?print=1

A gettó nem zsidó belügy

A gettó nem zsidó belügy, hanem szerves része a közös európai történelemnek. A színház a legalkalmasabb médium, hogy a muzeálisnak látszó témákat napjainkba emelje át. Jobban táplálja az antiszemitizmust, ha a zsidókérdést agyonhallgatják, vagy a zsidó szereplőket megannyi angyalnak állítják be. Az igazi vagy potenciális antiszemitizmus ellen az a leghatásosabb, ha reálisan ábrázolok különféle zsidó típusokat. Ez ébreszthet ugyan fájdalmakat, de végeredményben mindenkit arra késztet, hogy kialakítsa a maga valódi állásfoglalását. A színháznak az a dolga, hogy megteremtse az igazság pillanatát, nemcsak a színpadon, de a közösség életében és a nézőtéren is – fogalmazott 1990-ben a Színház című folyóiratnak adott interjújában a szerző.

forrás: mazsihisz.hu/vakbarat.php?nid=3609

2010. október 8-án új premier lesz a Pécsi Nemzeti Színházban  - Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében bemutatandó...  

A művészet elpusztítása az ember elpusztítása. De mi van akkor, ha egy művész művészetének célja a művészet elpusztítása? Mik a határai a művészetnek? Mi a viszonya a hatalommal? Élteti vagy a hatalom által él? Egyáltalán van-e különbség? A Pécsi Nemzeti Színház nagyszerű előadása nem ad megnyugtató választ, csak a kérdéseket teszi fel. Abból nem keveset, és nem akárhogyan.

Ugyanis a kérdéseket nem maga az előadás teszi fel, hanem bennünk jönnek létre, végignézve Joshua Slobol darabját, a Gettót, amelynek a legnagyobb erénye, hogy nem egyszerűen megindító, a gettóba zárt zsidókról szóló történet a második világháborúból, hanem sokkal, sokkal több annál. Ugyanis olyan kérdéseket feszeget, amelyek nem csak a vilniusi gettóban, 1942-ben merülnek fel, hanem bárhol, bármikor. A színész, a gettóparancsnok, a ruhagyáros és a náci parancsnok – mindannyian művészek, csak máshogyan. A színész a színházban, a gettóparancsnok minél több élet megmentésében, a ruhagyáros az üzletben, a náci parancsnok pedig a Nagy Machinátor, a Rendező, a Totális Művész – és egyikük sem tehetségtelen. És amikor össze vannak zárva, mindannyian tehetetlenül alárendelve a Rendezőnek, mi történik? Lehet-e színházat játszani egy olyan csarnokban, aminek a padlója még véres? Lehet-e racionálisan, érzelmek nélkül – kvázi üzletileg – gondolkodni ott, ahol nincsen szabadság, ahol minden egy kiszámíthatatlan hatalom kényétől-kedvétől függ? Meddig lehet elmenni a jó szándék nevében, akár a legtisztább jó szándékkal a totális uralommal való együttműködésben?

Béres Attila rendezése gigantikus konstrukció, amelyben minden egyes figura téttel van elhelyezve. Egy színész, aki csak a bábján keresztül fejezi ki azt, amit valójában gondol – és az áttéttől máris elfogadhatóbb az, amit mond. Egy gyáros, aki úgy gondolja, lehet hinni a józan érdekeknek és a valós számoknak, aki egyszerűen tudomásul veszi a helyzetet, és mindig abban próbál meg érvényesülni. A gettóparancsnok, aki úgy gondolja, ha ő szelektál az életek között, és nem a nácik, több lesz a túlélő. Ők hárman kerülnek szembe Kittellel, a város irányítójával, élet-halál urával, a Művésszel, aki tényleg tehetséges művész, a hatás nagymestere, aki érzékkel zongorázik a szélsőséges hangulatok között, aki elismeri a tehetséget – csak hát egy roppant kisszerű ember, aki öt deka babért vesz művészetet. Mert lenézi azt, ami nem az ő műve, mert velejéig irigy. Ezért nézi le magát Hitlert is, ezért nevet a színészek vaskos hitleráj-paródiáján, amit azonban tönkre kell tennie, mert nagyobb és maradandóbb, mint az ő műve, az elfoglalt Vilnius, amit hamarosan átvesznek a közeledő orosz csapatok. Amikor az emberi kicsiség nagy tehetséggel párosul – na az igazán pusztítóvá tud válni. Csak egyvalami élheti túl. A halál közepén a bábu önálló életre kel – őt már nem lehet nagyívű előadással kiiktatni. Ahhoz kisszerű gyilkossá kell válni. Ahhoz le kell alacsonyodni. Ahhoz nem embert, hanem emberséget kell ölni.

A történet – még egyszer – a vilniusi gettóé, 1942-ből, de ez csak a felszín, valójában mindig és mindenhol fontos alkotás, a maga egyszerűen feltett kérdései megkerülhetetlenek. Nem véletlen, hogy a Horesnyi Balázs tervezte romos színházépület-díszletben némiképp folytatódik a Pécsi Nemzeti Színház épülete. S lehet hosszasan méltatni Jávori Ferenc egészen kiváló zenéjét, a remek társulatot, Pilinyi Márta jelmezeit, és szóvá lehet tenni, hogy az előadás ritmusa az első fél órában akadozgat, hogy a második felvonás elején lévő gyilkos gyerekek-duett musicalbetétje végtelenül hamis és elüt az előadás alapvető közegétől. Mindezt lehet, de az eredmény ismeretében nem érdemes, ugyanis a Gettó úgy érvényes az első szótól az utolsó érzésig, ahogyan van. Ebben a három órában Pécs tényleg Európa Kulturális Fővárosa.

Ugrai István

Joshua Sobol, Jávori Ferenc Fegya, Miklós Tibor: Gettó (Pécsi Nemzeti Színház)

forrás: 7ora7.hu/programok/getto/nezopont

www.esemenymenedzser.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=9823

Október 8-án új premier lesz a Pécsi Nemzeti Színházban. A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében bemutatandó, Joshua Sobol Gettó címû, a vilniusi gettóban játszódó drámáját Béres Attila rendezte, az egyik főszerepet Haumann Péter alakítja, az előadás zenéjét Jávori Ferenc írta, s közremûködik a Budapest Klezmer Band és a Pécsi Balett.